#2. Fejezet

Louis szemszöge:
Nos, igen.Itt ülök, s a padot koptatom a suliban, éppenséggel irodalom órán.
-Mr. Tomlinson, kérem az órámon ne, Miss. Chadwick-et bámulja.
-A világ összes pénzéért sem nézék rá!Úgyhogy ezt bebukta-mondatom végén leültem, mire a tanár felküldött az igazgatóhoz.
Mikor leültem az iroda elé, észrevettem egy kislányt, aki szakasztott olyan volt, mint a New York-i szerelmem, csak kicsiben.Gondoltam, miért ne szólíthatnám meg.
-Szia!-mosolyogtam rá.-Miért vagy itt?
-Szia-köszönt vissza alig hallhatóan.-A testvéremet várom, mert anyukámmal bementek oda-mutatott az ajtóra.
-Értem, valami rosszat tett a tesód?-érdeklődtem tovább.
-Nem.Ide fog járni hétfőtől.Te miért jöttél?-villantotta meg apró mosolyát.
-Tudod, én visszabeszéltem a tanárnak, és ide küldött.
-Hány éves vagy?-nézett bele a szemembe.Aranyosnak tűnik.
-22.És te pici lány?
-Nem vagyook picii.
Már épp kérdeztem volna meg nevét, mir kivágódott az ajtó, és kijött egy velem egykorú lány.
-Hilary drágám, gyere!-szólította, gondolom anyukája.Mielőtt elindult volna, visszabámult, felemelte apró kezét és integetett nekem.Visszaintettem, mikor az előttem álló csaj felborult, de én ÉN Louis Tomlinson hősiesen elkaptam.Ilyenkor magamban dicsőítem a reflexeim, mert egyébként hihetetlen béna vagyok.A múltkor például mentem a kanapéhoz a szőnyegen, és felborúltam a saját lábujjamban.Pechemre el is tört.Szóval kijár egy kis fényezés.Mert ez a ritka alkalmak közé kerül.
-Hahóó!Elengedsz még ma Lou?-ez a hang rázott vissza a gondolataimból.De, honnan tudja a nevem?!
-Eressz már el.-oda se figyelve elengedtem, mire rájöttem, hogy rossz ötlet volt.Igen, jól gondoljátok, a mocskos földön landolt.
-Kössz.
-Te mondtad, hogy engedjelek el.
-De nem ilyen végkifejletre számítottam-ránéztem, s lefagytam.Ő állt ott.Először azt hittem, csak képzelődöm így megráztam fejem, de akkor is ott volt előttem.
-Szia, te hülye!-mondta ki,s karjaimba lépett, s úgy ölelt, mintha nem akarna többet elengedni.Alkaromat csípőjén nyugtattam, majd mikor felnézett rám(nem úúgy) egy gyene csókot leheltem ajkaira.Habozás nélkül visszacsókolt, s nyelvünk vad táncot járt.Leírhatatlan az az érzés, mikor a szerelmedet oly' sok idő után, újra védelmező kezeidben tarthatod.A kis jelenetünk édesanyja Sasha szakította félbe.
-Faith, mennünk kell!-ennél a mondatnál robbant ki a harmadik világháború.
-De, anya....
-Semmi de, azonnal gyere ide, és indulás.
-Sose hallgatsz meg engem.
-Talán jobb is.Nagyon sok hülyeségtől kímélsz meg kislányom!Menjünk. - megfogta karját, s a kijárat felé húzta.
Hátrapillantott.Talán most látom őt utoljára.Csak erre tudok gondolni.Mit tegyek?Szaladjak utána, és "raboljam" el?Vagy hadjam őket menni, és reménykedjek, hogy viszont látom őket?!Túl sokat hezitálok.Lesz ami lesz!
-Hey, Faith!- rámemelte gyönyörű szemeit rámemelte, és megtorpant.
Utána futottam.Óvatosan átcsúsztattam egyik kezem  térdhajlata alatt, másikat pedig hónalja alá helyeztem.Átkarolta nyakam, és a a másik irányba kezdtem futni.A legközelebbi kijáratot két folyosóval arrébb találtam.Őszintén nem nagyon izgatott, hogy hova nyílik.Szerencsémre ismerem a környéket.Letettem, majd leporolta magát.Apró kezeit becsusztatta enyéimbe és elindult az egyik irányba, mire visszarántottam.Értetlenkedve nézett hol rám, hol karomra, mely maradásra bírta.
-Én a másik irányban lakom.-elkezdtem röhögni.
Befogta számat s a kukák mögé húzott.Anyja(bár én csak a "szörnynek" hívom) össze-vissza kereste a pici lányát.Már majdnem felkiáltottam, hogy 'Hé, te idióta!Igen, te!Itt vagyunk'.Sajnos nem tehettem, mert mire szólásra nyitottam szám, két mézédes ajak tapadt rám.Később megéreztem nyelvét is.Nyelveink csatát vívtak és természetesen hagytam nyerni.Apróbbat nyögött.Azt hittem, már csak ennnyitől elélvezek, de tartogatom magam későbbre.Felálltunk mikor már azt hittük, hogy nincs itt.Mázlink volt.Elsétáltunk a házamig.Amikor beléptünk a két kissebbik húgom a barátnőikkel szaladgáltak.Lottie épp sminkelt a fürdőben majd Fizzy meglökte és elkenődött a szemizéje.Igen, Ők is kergetőzni kezdtek, s véletlen meglökte anyánkat, aki épp a kezében tartotta a Tomlinson család legifjabb sarjait tartotta.A babák repültek, mire Én már csak annyit vettem észre, hogy Faith és jómagam rohanunk a kicsik felé, akiket sikeresen elkaptunk.Rendesen ki is gördült egy könnycsepp a mellettem álló lány íriszeiből.Anyu iderohant hozzám és a ház is elcsítult.Körülálltak minket, néhányuk furcsa fejjel néztek az én 'kincsemre'.Büszke voltam rá.Büszke voltam arra, hogy most még nem, de egy nap múlva újra az enyém lesz.
-Louis William Tomlinson!Te egy igazi angyal vagy.És te Faith.Gyönyörű, és ügyes elkapó!Nagyon hálás vagyok gyerekek.Ami pedig titeket illet..-mutatott rá a két fiatal, számomra takonypócokra.-SZO-BA-FOG-SÁG!
-Meddig anyu?
-Hmm tekintve a körülményeket, meg azt, hogy majdnem kiírtottátok a testvéreiteket, örökre!!

# Nem rész

Az itt található blogok, kimondhatom, hogy a legjobbak közé tartoznak!
Ezért szeretném, ha mind a három blog megkapná a "Best Blog" kitűntetést.
Zoe xx.

#1. Fejezet

Faith szemszöge:3....2....1.!! BOLDOG ÚJÉVET,- hangzott a Central Park közepéről az emberek hangja.
-Boldog újévet Bell!-üvöltöttem húgom fülébe, mert bár már egész New York tudja, ez mégis egy jó érzés.
-Neked is tesó!
Elkezdtünk táncolni a zene ritmusára, s a harmadik dal szólt a lejátszóban mikor csipogott a telefonom, miszerint egy új üzenetem jött.

"Boldog újévet szerelmem"
Szerelmem?!Ez valami rossz vicc lenne?Ismeretlen számról küldték az SMS-t, szóval lehet, hogy néhány részeg csak szórakozni akart egy jót!De várjunk, még egy üzenet.

Oooh, bocsi elfelejtettem odaírni a nevem; Louis xx.
Louis?!Louis?Ki a fene az?Na mindegy.Majd holnap, azaz ma kiderítem, de előbb még haza kell jutnom.Ne hogy azt hidd, hogy most full részeg vagyok, és állni is alig tudok mert nem, csak eléggé messze lakunk, szóval el kéne indulnunk.Szóltam húgomnak, mivel ha nem viszem haza még most, anyámék le fognak szídni.Lassacskán elkezdtünk sétálni, amikor felnéztem a januári égre, megpillantottam a nap első sugarait.Oly' szép. és leírhatatlan volt, mikor a felhők színe rózsaszínre váltott.Néha elgondolkozom azon, valyon érdemes-e itt lennünk a Földön, mert az ember csak elrondítja ezt a páratlan szépséget.
-Merre jártatok?Halálra izgultam magam miattatok!Faith!Nem mondtam, hogy viggyázz a kishúgodra?Most nézd meg ezt a bitang sebet.
-Ja, húha, van egy karcolás a könyökén......-(remélem hallottátok azt a nagy lelkesedést, ami bennem van)
-Na takarodj a szobádba!Holnapig ne is lássalak!
Hát persze, egy újabb veszekedés.Minden nap ez megy, mivel Bell anyu kiskedvence.Azt mondja, hogy idézem:"Mivel Ő a középső. így neki több törődés, és odafigyelés kell, egyaránt, mint a legkissebbeknek" Kérdem én, és a nagyokkal mi van?Akiket terrorizálnak a többi pólyás?Mert van még két öcsém; ikrek, szóval igen.Mindenkivel törődnek, de velem nem.Erről is egyszer kérdeztem meg anyám:"Te már nagy vagy, és nincs szükséged babusgatásra, el tudod intézni az összes dolgot, de ők még nem"
-Megint?-kérdezte az ikrek egyik fele;-James.
-Igen, de most aludj szépen, mert nektek holnap mennetek kell apuval-mondtam neki halkan, nehogy felébredjen a másik manó.
-Faith, aludhatok veled?-nézett rám a legártatlanabb képével, így hogy mondhattam nemet?!
-Gyere te!-lassacskán kisétált, és megfogta kezem.Így tipegtünk végig a hosszúnak bizonyult folyosón.
Benyitottam a megfelelő ajtón, s elénk tárult birodalmam.Nem volt az a szokásos, lányos szoba, hogy mindenhol ruha, cipő, pasis naptár a falon, satöbbi.A kék, és a fekete dominált.Eg-két polc, meg persze képek a barátaimról, testvéreimről, rólunk.James befeküdt az ágyba, úgy, hogy én ne is férjek el, mondván, csak melegíti a helyet, mire én visszaérek, akkor ne fázzak.Beslattyogtam a fürdőbe, és lemostam a sminkem, mely eddig arcomat borította.Lehámoztam magamról ruhám, s beálltam a tusoló alá.Megmosakodtam, majd felkapta a már kikészítettt pizsim és szépen halkan kimentem a helységből.Nagy meglepetésemre James az ágyamban szuszogott, de nekem nem volt szívem feleklteni, hogy csússzon odébb, így átfutottam, az Ő szobájába és bebújtam aprócska ágyába.
****REGGEL****
Mikor felkeltem öt kíváncsiságtól égő szemmel találtam szemben magamat.
-Jóreggelt!
-Miért túrtad ki az öcsédet az ágyából?-jött a kérdés, ki mástól, mint az anyámtól.
Legyintettem egyet, majd felkeltem, s nyújtózkodtam egy sort, mivel elgémberedett a hátam.Elindultam kifelé, de Bell megállított és a kezembe nyomta telefonom.
-Kösz!-küldtem felé egy kómás mosolyt, majd inmár a telefonommal baktattam le a lépcsőn, egyenesen a konyhába.
-Jó reggelt Martah!-köszöntem a szakácsunknak, ki anyám helyett is az volt.
-Reggelt Faith.A kedvencedet sütöttem.Tojásrántottát!Egészségedre.
-Köszi.Nagyon jól néz ki-mondtam ki a nyilvánvalót.
-Elkényezteti Martah-szólt ide anyu.
Tényleg ennyire utál?Reggeli után megnéztem a telefonom, és volt 5 nem fogadott hívásom + 4 új üzenetem.Már megint ez a srác, akit nem is ismerek.Hmm......derítsük ki.

"Jóreggelt Louis.
Neked is szépségem.Hogy vagy?
Jól, és te?Lenne egy beteg kérdésem.
Fantörpikusan.Mondjad csak.
Ööö, semmi nem lényeg.További szép napot"
Amikor leírta a fantörpikus szót, eszembe jutott minden.A Central Park, az hogy mit mondott, a csók, s ahogy elhaj apjával a régi házuk elől.Fájt.Fájt visszagondolni a múltra, az, hogy elvették tőlem és vajon hány lány ért hozzá ezidáig.Gyorsan elmentettem a telefonszámát, és felrobogtam a szobámba.Felöltöztem egy normális ruhába, és elmentem az egyik parkba(nem a Central parkba/szerk.megj.) Mint számítottam, Ed Lou régi haverja, ki szintén nem halott semmit felőle, ott gördeszkázott.Odasétáltam a rámpához, de mikor oda akartam menni Ed-hez, néhány haverja leállított.
-Cica, mit akarsz itt, csak nem gazdát?-vette fel a gúnyos mosolyát.Undorító
-Nincs időm a paraszt játékaidra.Csak engedj oda Ed-hez-mondtam, és kikaptam csuklómat a szorításából és baktattam régi ismerősömhöz.
-Szia, zavarok?-nagyon remélem, hogy nem.Most az egyszer keresem a társaságát.
-Ismerjük mi egymást?-nézett rám zöld íriszeivel.
-Faith vagyok.Faith Marano-egy ideig csak nézett, majd széles mosolyra húzta száját.
-Faiiith!-felkapott, felálltt deszkájára és a lehető leggyorsabban indult el velem, a fogalmam sincs hova.
-Tegyél le te vad barom!-vertem hátát, s bár nem vagyok gyenge, mégse kottyant meg neki.Ha jól láttam, még kacag is ezen.Örülök, hogy ennyire viccesnek találja a helyzetem.
-Miért?Ő nincs itt, hogy megvédjen a hülyeségeimtől és ha itt is lenne, csak beszállna.
-Hát kösz a semmit.De ha leteszel akkor ígérem, hogy kiherrélek.
-Mióta foglalkozol te ilyenekkel?-pásztázott szemeivel össze-vissza.
-Mióta orosz vagyok.
-Te orosz vagy?-hirtelen megállt és megcsókolta a földet, ami szerintem nem volt a legízletesebb, főleg. hogy a kutyagumi fél méterrel arréb díszelgett.

#Prológus

Ott álltunk a szakadó hóban, csak mi ketten.A Central Park közepén, ahol most egyetlen-egy ember sem volt, hisz mindenki ünnepelte a karácsonyt.Annak a pár kocsinak, ami elsuhant, most kizártuk a hangjait, és mélyen egymás szemébe néztünk.Ő csak elmosolyodott, majd másodpercenként, mely nekem óráknak tűnt, közeledett orcájával.Amikor már egy centivéter se, választott el minket, megjelent az édesapja, aki őszintén nem nézte jó szemmel a mi kis "románcunk".Kitépte kezét, a karomból, és húzta vissza kocsija felé.Ledermedtem.Csak álltam, és bámultam, ahogy egyre távolabb megy tőlem.Hirtelen azonban vissza szaladt, és lágy, de mégis forró csókot hagyott ajkaimon.Szinte már égetett éritése, és szája nyoma.Megfordult, és elindult, de hátranézett majd leolvastam, azt a szót, mely nekem a világot jelentette egyben, na meg a pokoli alvilágot:
"-Szeretlek"
Én csak néztem utána, mikor észbe kaptam utána üvöltöttem, hogy én is szeretem, hisz' most először éreztem azt, hogy tényleg nem akarom elveszíteni Őt.
***
Sajnos ez nem így történt, mert apjával, még abban a hónapban elköltöztek valahova Angliába.Soha többé nem találkoztam azzal a fiúval, akiért úgy oda voltam.