#Prológus

Ott álltunk a szakadó hóban, csak mi ketten.A Central Park közepén, ahol most egyetlen-egy ember sem volt, hisz mindenki ünnepelte a karácsonyt.Annak a pár kocsinak, ami elsuhant, most kizártuk a hangjait, és mélyen egymás szemébe néztünk.Ő csak elmosolyodott, majd másodpercenként, mely nekem óráknak tűnt, közeledett orcájával.Amikor már egy centivéter se, választott el minket, megjelent az édesapja, aki őszintén nem nézte jó szemmel a mi kis "románcunk".Kitépte kezét, a karomból, és húzta vissza kocsija felé.Ledermedtem.Csak álltam, és bámultam, ahogy egyre távolabb megy tőlem.Hirtelen azonban vissza szaladt, és lágy, de mégis forró csókot hagyott ajkaimon.Szinte már égetett éritése, és szája nyoma.Megfordult, és elindult, de hátranézett majd leolvastam, azt a szót, mely nekem a világot jelentette egyben, na meg a pokoli alvilágot:
"-Szeretlek"
Én csak néztem utána, mikor észbe kaptam utána üvöltöttem, hogy én is szeretem, hisz' most először éreztem azt, hogy tényleg nem akarom elveszíteni Őt.
***
Sajnos ez nem így történt, mert apjával, még abban a hónapban elköltöztek valahova Angliába.Soha többé nem találkoztam azzal a fiúval, akiért úgy oda voltam.