#2. Fejezet

Louis szemszöge:
Nos, igen.Itt ülök, s a padot koptatom a suliban, éppenséggel irodalom órán.
-Mr. Tomlinson, kérem az órámon ne, Miss. Chadwick-et bámulja.
-A világ összes pénzéért sem nézék rá!Úgyhogy ezt bebukta-mondatom végén leültem, mire a tanár felküldött az igazgatóhoz.
Mikor leültem az iroda elé, észrevettem egy kislányt, aki szakasztott olyan volt, mint a New York-i szerelmem, csak kicsiben.Gondoltam, miért ne szólíthatnám meg.
-Szia!-mosolyogtam rá.-Miért vagy itt?
-Szia-köszönt vissza alig hallhatóan.-A testvéremet várom, mert anyukámmal bementek oda-mutatott az ajtóra.
-Értem, valami rosszat tett a tesód?-érdeklődtem tovább.
-Nem.Ide fog járni hétfőtől.Te miért jöttél?-villantotta meg apró mosolyát.
-Tudod, én visszabeszéltem a tanárnak, és ide küldött.
-Hány éves vagy?-nézett bele a szemembe.Aranyosnak tűnik.
-22.És te pici lány?
-Nem vagyook picii.
Már épp kérdeztem volna meg nevét, mir kivágódott az ajtó, és kijött egy velem egykorú lány.
-Hilary drágám, gyere!-szólította, gondolom anyukája.Mielőtt elindult volna, visszabámult, felemelte apró kezét és integetett nekem.Visszaintettem, mikor az előttem álló csaj felborult, de én ÉN Louis Tomlinson hősiesen elkaptam.Ilyenkor magamban dicsőítem a reflexeim, mert egyébként hihetetlen béna vagyok.A múltkor például mentem a kanapéhoz a szőnyegen, és felborúltam a saját lábujjamban.Pechemre el is tört.Szóval kijár egy kis fényezés.Mert ez a ritka alkalmak közé kerül.
-Hahóó!Elengedsz még ma Lou?-ez a hang rázott vissza a gondolataimból.De, honnan tudja a nevem?!
-Eressz már el.-oda se figyelve elengedtem, mire rájöttem, hogy rossz ötlet volt.Igen, jól gondoljátok, a mocskos földön landolt.
-Kössz.
-Te mondtad, hogy engedjelek el.
-De nem ilyen végkifejletre számítottam-ránéztem, s lefagytam.Ő állt ott.Először azt hittem, csak képzelődöm így megráztam fejem, de akkor is ott volt előttem.
-Szia, te hülye!-mondta ki,s karjaimba lépett, s úgy ölelt, mintha nem akarna többet elengedni.Alkaromat csípőjén nyugtattam, majd mikor felnézett rám(nem úúgy) egy gyene csókot leheltem ajkaira.Habozás nélkül visszacsókolt, s nyelvünk vad táncot járt.Leírhatatlan az az érzés, mikor a szerelmedet oly' sok idő után, újra védelmező kezeidben tarthatod.A kis jelenetünk édesanyja Sasha szakította félbe.
-Faith, mennünk kell!-ennél a mondatnál robbant ki a harmadik világháború.
-De, anya....
-Semmi de, azonnal gyere ide, és indulás.
-Sose hallgatsz meg engem.
-Talán jobb is.Nagyon sok hülyeségtől kímélsz meg kislányom!Menjünk. - megfogta karját, s a kijárat felé húzta.
Hátrapillantott.Talán most látom őt utoljára.Csak erre tudok gondolni.Mit tegyek?Szaladjak utána, és "raboljam" el?Vagy hadjam őket menni, és reménykedjek, hogy viszont látom őket?!Túl sokat hezitálok.Lesz ami lesz!
-Hey, Faith!- rámemelte gyönyörű szemeit rámemelte, és megtorpant.
Utána futottam.Óvatosan átcsúsztattam egyik kezem  térdhajlata alatt, másikat pedig hónalja alá helyeztem.Átkarolta nyakam, és a a másik irányba kezdtem futni.A legközelebbi kijáratot két folyosóval arrébb találtam.Őszintén nem nagyon izgatott, hogy hova nyílik.Szerencsémre ismerem a környéket.Letettem, majd leporolta magát.Apró kezeit becsusztatta enyéimbe és elindult az egyik irányba, mire visszarántottam.Értetlenkedve nézett hol rám, hol karomra, mely maradásra bírta.
-Én a másik irányban lakom.-elkezdtem röhögni.
Befogta számat s a kukák mögé húzott.Anyja(bár én csak a "szörnynek" hívom) össze-vissza kereste a pici lányát.Már majdnem felkiáltottam, hogy 'Hé, te idióta!Igen, te!Itt vagyunk'.Sajnos nem tehettem, mert mire szólásra nyitottam szám, két mézédes ajak tapadt rám.Később megéreztem nyelvét is.Nyelveink csatát vívtak és természetesen hagytam nyerni.Apróbbat nyögött.Azt hittem, már csak ennnyitől elélvezek, de tartogatom magam későbbre.Felálltunk mikor már azt hittük, hogy nincs itt.Mázlink volt.Elsétáltunk a házamig.Amikor beléptünk a két kissebbik húgom a barátnőikkel szaladgáltak.Lottie épp sminkelt a fürdőben majd Fizzy meglökte és elkenődött a szemizéje.Igen, Ők is kergetőzni kezdtek, s véletlen meglökte anyánkat, aki épp a kezében tartotta a Tomlinson család legifjabb sarjait tartotta.A babák repültek, mire Én már csak annyit vettem észre, hogy Faith és jómagam rohanunk a kicsik felé, akiket sikeresen elkaptunk.Rendesen ki is gördült egy könnycsepp a mellettem álló lány íriszeiből.Anyu iderohant hozzám és a ház is elcsítult.Körülálltak minket, néhányuk furcsa fejjel néztek az én 'kincsemre'.Büszke voltam rá.Büszke voltam arra, hogy most még nem, de egy nap múlva újra az enyém lesz.
-Louis William Tomlinson!Te egy igazi angyal vagy.És te Faith.Gyönyörű, és ügyes elkapó!Nagyon hálás vagyok gyerekek.Ami pedig titeket illet..-mutatott rá a két fiatal, számomra takonypócokra.-SZO-BA-FOG-SÁG!
-Meddig anyu?
-Hmm tekintve a körülményeket, meg azt, hogy majdnem kiírtottátok a testvéreiteket, örökre!!